Építészettörténet

Miért fontos művészettörténetet, építészettörténetet és építészetelméletet tanulni?

„Az építész tudását sok tudomány és különféle ismeretek ékesítik; ezáltal ítéli meg mindazt, amit más mesterségek alkotnak. (…) Így tehát tehetségesnek és tanulékonynak kell lennie a tudományban, ugyanis sem a tehetség tudomány nélkül, sem a tudomány tehetség nélkül nem tehet valakit tökéletes mesterré. És legyen tanult ember, tudjon rajzolni, legyen képzett a geometriában, ismerje jól a történelmet, szorgalmasan hallgassa a filozófusokat, értsen a zenéhez, (…) ismerje a jogászok érvelését, értsen a csillagászathoz…”

(Vitruvius)

Az építész legyen tanult ember és járatos sok tudományban – írja már az első ismert módszeres és rendszeres építészetelméleti munka szerzője, Vitruvius is –, mert ennek révén tehet szert többek között az értő megítélés képességére, ami mesterségének, művészetének gyakorlása szempontjából elengedhetetlen. Az értő megítélés képessége teszi számára lehetővé például azt is, hogy – mondjuk egy épület esetében – a formák szépségéről (venustas) fogalmat alkosson, arról megalapozott véleményt formáljon. A formák szépségének történetileg kialakult értelmezési kereteivel a művészettörténet foglalkozik, magában foglalva az építészet történetét is. A művészettörténet és az építészettörténet a formaalkotás történetének, és e történet kontextusában a formák értékelésének tudománya. Az építészetelmélet pedig – esetleg ugyancsak történeti összefüggésben – az építészeti gondolkodás, azaz az építészet közegében való és az építészetről való gondolkodás, értékelő értelmezésének tudománya. A művészettörténet, az építészettörténet és az építészetelmélet tanulmányozása és ismerete tehát az értő megítélés képességével ékes építész számára elengedhetetlen.

Pócsmegyer, 2011. szeptember 4.

Szalai András DLA